Hangfoglalás · Hang- és Hangszertechnikai Online Magazin

 CIKKKK - Civil Ifjúsági Kortárs Könnyűzenei Kulturális Közösség

2011. május 3. 13:00

Immár egy éve, hogy nagykanizsai székhellyel megalakult a CIKKKK, melynek célja a Dunántúlon működő fiatal könnyűzenészek körében végzett tehetségkutatás- és ápolás, regionális képzési központok létrehozása, a fiatal könnyűzenei tehetségek érdekeinek védelme, előmenetelük segítése. Mindebben szorosan együttműködik az Oktatási és Kulturális Minisztérium PANKKK programjával.

 

 

Az egyesületeket, klubokat, alapítványokat és művelődési központokat tömörítő szerveződésnek tagja több Komárom-Esztergom Megyei szervezet. Többek között a komáromi Fülke Zenei Egyesület, a Tatabányai Zenészegylet és a Peron Music Alapítvány is aktív részese a tehetséggondozó munkaközösségnek. Az alábbiakban szemelvényeket olvashattok a CIKKKK alapítóinak Együttműködési Megállapodásából.

A Dunántúlon az ifjúsági kortárs könnyűzenével foglalkozó civil szervezetek 2005 óta dolgoznak együtt az ifjúsági kultúra fejlesztéséért. A partnerségi együttműködést szándékukban áll szerződéssel megerősítve folytatni, felismerve azt a tényt, hogy a kortárs ifjúsági zenei mozgalom milyen értékekkel és közösségformáló erővel bír, mekkora tömegeket érint és ér el a fiatalok korcsoportjában. E megállapodás célja, hogy segítse és támogassa az ifjúsági kortárs zenei mozgalmat, hatékonnyá tegye a tehetséggondozás területén kifejtett erőfeszítéseket.

A CIKKKK feladata, hogy a feltörekvő, élőzenét játszó zenekarokat és előadókat felkutassa, és őket minél több, számukra fontos információval lássa el.

A CIKKKK szakmai műhelyek létrehozásával, információs adatbázis kialakításával, szakszerű érdekképviselettel, minőségi tehetségkutatással, ill. -gondozással, képzéssel és szakmai programokkal segíti az ifjúsági kortárs zenei mozgalmat.

A CIKKKK új kezdeményezéseket indít el, nagyobb egységekben és rendszerben képes gondolkodni. Munkájába beépíti azokat a nemzetközi tapasztalatokat, amelyeket jó példaként hazánkban is érdemes bevezetni.

A CIKKKK politikamentes kultúra pártoló szervezet, szakmai hitelét alapítóinak személye garantálja, hiszen mindannyian a civil társadalom aktív tagjai.

A CIKKKK fontosnak tartja kijelenteni, hogy egy alulról építkező szervezet, amely a döntéshozókat szeretné hiteles, alapos és gyakorlati tanácsokkal segíteni, szorosan együttműködve az Oktatási és Kulturális Minisztérium PANKKK programjával és valamennyi partnerségre törekvő szervezettel, intézménnyel és önkormányzattal.

A CIKKKK feladatának tekinti, hogy a Dunántúlon minden régiójában működjön tagszervezete. Ugyancsak törekedni kell, hogy régiónként a tehetséggondozást segítő inkubátorházak jöhessenek létre. A működés nyilvánosan zajlik.

A közös munkában mindenki lehet kezdeményező. A pályázatok bevonásával teremthetők meg a vállalt feladatok finanszírozása.

A CIKKKK megalakulása fontos lépés lehet abban, hogy a fiatalok alulról szerveződve határozzák meg saját lehetőségeiket, sikereiket, és a fejlődés ütemét. A CIKKKK Tatabányán, Balatonbogláron, Pápán, Nagykanizsán, Pakson és Pécsett kínál tehetségkutató rendezvényeket zenészeknek, továbbá segíti a tehetségek közötti partnerség, együttműködés kialakítását. A Kárpát-medencén belüli kulturális cserekapcsolatok aktivizálása is várható a szervezettől.

A szervezet honlapja: www.cikkkk.atw.hu/
 

Kapcsolat     Impresszum     Médiaajálat    

Hangfoglalás Online Hang- és Hangszertechnikai Magazin
Instrument Reklám © 2017